pixel
Teljes biztonságban várjuk pácienseinket!

Hideg allergia, candida kezelési eredménye

Tardi Tamásné vagyok, 39 éves Tiszaújvárosi lakos.

Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy egyes ételféleségek elfogyasztása után apró, piros kiütések, hólyagocskák jelennek meg a testem különböző részein, amelyek viszketés és égő érzés kíséretében, pár nap alatt elmúltak.
Nem tulajdonítottam jelentőséget neki, hiszen úgyis elmúlik…

Majd 2011. év elején már egyre gyakrabban jöttek elő a kiütések, már szinte bármitől, amit megettem. Mindemellett folyamatosan puffadtam, fájt a gyomrom, folyamatosan gyomorégésem volt, ami már az alvásban is gátolt, állandó levertség, rossz közérzet is párosult még az előbbi tünetekhez.

Majd a nyáron észre vettem, hogy ha valami hideget megfogok, pl. felvágom a húst a főzés előtt, vagy kiveszek valamit a fagyasztóból, vagy éppen mosogatás után hideg vízzel öblítem le a tányért, vagy reggel, amikor munkába indulok a hideg kormányt megfogom…a tenyerem és az ujjaim vége kipirosodik, feldagad és elkezd viszketni és égni.

Ekkor már nem tűrhettem tovább, hogy egyre több allergiás tünet előjöjjön rajtam, így felkerestem a Vital  Port-ot, ahol elvégeztük a megfelelő vizsgálatokat és megállapították, hogy nagyfokú ételallergiám van, mindemellett allergiás vagyok a hidegre, fémre, különféle növényekre, állatszőrre, candida fertőzésem van, amelyek azonnali kezelést igényelnek.

Elkezdtük az IBR-SYSTEM  kezeléseket, heti egy alkalommal, nagyon szigorú candida diéta betartásával, gyógyteák fogyasztásával, étrend kiegészítő vitaminokkal.

A legeredményesebb a hideg-allergia kezelése volt. Már a 4. alkalom után észrevettem, hogy már nem ég a tenyerem, nem dagadnak fel az ujjaim, amikor valami hideget fogok.

A kiütéseim is egyre ritkábban jönnek elő és szinte csak pár darab, ami nem pár nap alatt, hanem pár óra alatt elmúlik.

Hálás vagyok a Vital Portnak, amiért meggyógyítottak!!!!

Mindenkinek csak ajánlani tudom az IBR-SYSTEM kezeléseket, mert hatékonyan gyógyítja betegségeinket, jobbá teszi életünket!

Köszönettel: Tardi Tamásné.


Hideg allergia kézen