pixel
Teljes biztonságban várjuk pácienseinket!

Krónikus ekcéma kezelési eredménye

Fiatal hölgy kereste fel rendelőnket rendkívül erős ekcémás tünetekkel,mellyel több éve szenved.

A bőr kisebesedése miatt kénytelen volt gyakran kesztyűben közlekedni, akár még nyáron is, kánikúlában.

Az IBR-SYSTEM állapotfelmérés és allergia teszt után elkezdtük a terápiát.

A mellékelt eredményt IBR-SYSTEM kezeléssel értük el.Gyógyszereket nem alkalmaztunk.

Már kisgyerek korom óta küszködtem az ekcémával, a betegség hol enyhébben, hol erősebben jelentkezett. Nem fordítottam rá túl nagy figyelmet a napi -orvos által felírt- kenőcscsel történő ápoláson kívül.
Mivel a piros foltok és a viszketés nem az ekcéma legerősebb fajtáját képviselték, nem okoztak túl nagy problémát.
Azonban körülbelül egy évvel ezelőtt megváltoztak a tünetek, a kezem dagadni kezdett a piros foltok égő sebekké váltak és váladékot is termeltek, a viszkető érzés elviselhetetlen volt.
Kisebb koromban az ekcéma jeleit csupán a kezemen észleltem, ám ekkor a testem több tagján is felfedezhetővé váltak. Első kétségbeesésemben egy ismerős orvoshoz fordultam, aki készséggel segített, azonban csak tüneti kezelést tudott nyújtani.
Ekkor hallottam a Vital Port-ról és az IBR-SYSTEM-ről a leendő sógornőmtől, aki elmagyarázta hogy is működik ez az eljárás. Először heti egy kezelésre jártam, majd idővel a kezelések ritkulni kezdtek. Közben személyre szabott diétát kellett tartanom.
A tünetek hullámzó intenzitással, de múlni kezdtek, a korábban több mint kétszeresére dagadt ujjam újra a régi volt, sőt még szebb is.
Mára csupán néhány száraz folt emlékeztet a betegségemre.
Már a diétát sem folytatom és lassacskán el is felejtem, hogy min mentem keresztül.
Köszönet mindenért
Zila Dóri

 


IBR-SYSTEM kezelés előtt

IBR-SYSTEM kezelés után